Holdfaló lennék. Igazából csak unalomból szoktam majszolni itt. Beletépek ebbe a fehér gyurmás égitestbe és kieszek magam alól egy kis tenyérnyit belőle.
Jól esik, mert egyáltalán nem tudom, hogy mit csinálok, másrészt meg megmosolyogtat, hogy egyáltalán nem érdekel az íze sem. Pedig, ha tudná mindenki, hogy mennyire leírhatatlan, lehet senkit sem érdekelne.
Fajankó egy élet ez itt egyedül. Pedig nem vagyok magányos tőle egyáltalán. Elkajálgatok én itt. Csak ez a fránya sok tudás, amit nekem szántak és mégsem kellett! Ez fáj egyedül. Minek ennyi, ha a kevesebb is sok nekem? Jól érzem magam még akkor is, ha másnak ez buta. Aki tud, de nem érti, az sokkal rosszabbul járt, mint én. Kényszeresen közölnék. Mindig mondani akarok valamit, és nem tudom kinyomni. Bedagad ettől a gigám. Hisz ezért zártak ide be. Nem értik, hogy mit mondok. Nem értik, hogy én sem értem, mit gondolok. Itt mindenki értem tesz mindent és ezért van ellenem. Szerintük.
Felcsönget a kaputelefonon ez a majom szomszéd. Belekagylózom. Nem is a szomszéd, és nem is a kölke, hanem az a pimasz bolha a kutyából itt pattog nekem. Pat – pat, putty – putty. De nem beszél embernyelven. Nekem meg már nincs kedvem tartani ezt a telefont a szárnyammal. Ezek a kráterek néha morognak, mikor beléjük süt a nap. Nem szeretik, ha nézik őket. De hát a nap mindenhova benéz, mindenkit elér, meleget és áldást hoz az univerzum összes lényére.
Kivéve ezeknek a gödröknek. Na jó, nem gödrök, mert azok a bunkó kráterek. A verem szóról ne is beszéljünk. Trágár dolog ez itt. A lyuk meg derogáló és szexista. Ez itt sincs másképp.
Szóval ezek a kráterek azért vannak itt, mert önmagukat zabálják. Utálnak mindent. Még a jót is. Belesüppednek egymás bajaiba és noszogatják egymást és magukat, hogy még rosszabb legyen nekik. Ezek nem akarnak fényt és meleget. Ezeknek tényleg ez a jó, ha rossz, de ha rossz, akkor jót teszel velük, tehát az is jó, és akkor az is rossz! És ezt el kell fogadni. Akartam én már segíteni nekik, hajjaj, de hányszor. Még azt az itt lebegő Ikeás ablakot is nekik akartam adni, amiről még most nem, de majd fogok még írni. Ezek a kráterek itt rohadjanak meg ahogy vannak. Minden utálatom az övék, de ezeknek még az sem jó! Egy sort sem érdemelnek, de kibasztam velük, mert lett belőle vagy 6.
Pisilnem kéne, de az ilyen növényi lények nem tudnak, mint én, azért igyekszem.
Talán ha kicsavarom magam, ahogy a szomorúfűzek a mesékben, akkor könnyebb lesz ez itt fenn. Amúgy is nagyon unom már, hogy egy felfirkált agresszív kisgyerekrajz vagyok az óvoda belső falán. Unom, de én szép vagyok. És ilyenkor mindig megnyugszom.
Mindenki történeteket talált ki arról, hogy hogy kerültem ide és a többi érdekes dolog hogy került a környezetembe. Soha senki nem találta ki, pedig óvónénik, szülők meg gyerekek, múlt, jövő, s az angyalok is próbálkoztak, de mind tévedtek.
Én vagyok azoknak a kettőknek a szerelme, akik idepingáltak, akik elkezdték, folytatták, akik továbbcsináltak, akik az egészet beborították. Mi itt ezen a vásznon és a többi krikszkraksz. Mi vagyunk az a sok száz szerelem, a kis kezek egymást fogták, cuppantak a puszik, és mindenki megnézte mi lapul a másik nacijában. Volt egy srác, akinek a kuglóf volt a jele, ő letolta a sortját és egy marék szart adott belőle egy kislánynak. Eszméletelen. Ez a realitás.
DE BAZDMEG, MÉG MINDIG NEM KAPOK VÁLASZT A KÉRDÉSEMRE! Mikor lesz már itt csend? És miért finganak büdöset az aranyos kisgyerekek???
Kinézek ezen az ablakon, ami itt lebeg előttem az űrben. Ikeás.
-Hello Miszter! JAJJ, DE NEIL AMSTRONG HULLÁJÁNAK ÁRNYÉKA TETSZIK LENNI!
Semmi válasz. Tudom, hogy engem néz, csak nem látom. Nem vagyok elég színvak hozzá tudniillik. Hagyjuk is. Az árnyékok mind ilyen pökhendi konzervdoboz töltőgáz-fogásúak. Nem értenek ezek semmit.
Valami nyikorog az űrben. Hátrafordulok a tolókocsimmal. Itt önző, rosszmájú, nagyszájú betűk és a fejemben pedig szerintem logikusan összekapcsolt romantikusan kihányt szavak vannak, meg egy egész jóízlésű, értetlen pojáca, aki olvassa ezeket.
(Te.)
Szerintem te egy kicsit furcsa vagy ezért. Én meg beképzelt.
Csúzli az élet 