(ANEKDOTÀK A VALÒSÁGOMBÒL)
Kiveszek a zsebemből egy befőttes üveget. Még mindig ugyanaz van benne. Te meg én. Ha a fény fele fordulok vele, te elégsz , mint egy gyufabábu, ha a sötétbe rakom, fal nő közénk. Napok òta nem tudom hova rakjam. A konyhában is volt már a kézzel festett naptár mellett, ott is csak veszekedtünk, meg nukleáris papìr galacsin nyelven káromkodtunk elefánt maszkban. Szomorù vagyok ezért. Egyszer még azt is megpròbáltam ,hogy kinyitottam az üveg száját, és hagytam, hogy elmenjünk. Kimásztunk, de aztán 10 perc után mind a ketten sìrva futotunk vissza. Majd tìz perc alvás után megint öltük egymást. Nyitott kupak mellett is. Unalmas volt már ezt nézni. Otthagytam a befőttes üveget az ablakpárkányon inkább és elindultam művészkedni. Majd lelöki a szél a mùltam lehetséges jövőjét. Foglalkozzon vele a sors. Én már annyit foglalkoztam, hogy elég is volt. Fogtam a kulcsomat beletoltam a zárba, jòl tökön is rùgott, hogy ha beletöröm, majd ő mehet fogorvoshoz. Oké, jogos a hiszti.
-Jò napot ! – szòlt hozzám a lábtörlő kicsit mélyen és elnyùjtva , ahogy kiléptem, már ideje lenne elemet cserélnem benne.
Leszaladtam az emeletről , már vártam, hogy megcsapjon az utcánk buktalekváros kávés illata! Menni akartam felfedezni a napot, inni egy marék hegyi jégcsap koktélt és irány a munka!
A harmadik saroknál belesüllyedtem egy hajléktalan mocsárba, sajnos nem vettem észre ,hogy szegény épp halott és kacag, de nehéz ezt meghallani két rágògumival a fülemben. Tudjátok nem alszom jòl és bár ismerjük errefele a füldugòt, láttuk is már , de még senki nem gyártott belőle egyet sem. A mocsár böffent egyet még, de mire ùjra éledt, már rég a munkahelyemen voltam.
– Szervusz Dennis! – köszöntött pár sarokkal arrébb az általános iskolás szerelmem.
– Szia kedves, hogy vagy?
– Borzalmas dolog történt!
– Mesélj, mi a baj?
– Beteg vagyok. Képzeld , néha megtámad a realitás és aki meglát ,utána már nem is akar velem beszélni!
– Ùristen, ez szörnyű!
– Te miért nem a szemembe nézel?
-Mert neked nincs szemed Marla. Te csak egy unalmas strandkorlát vagy, aki nem is olyan gömbölyű, mint pár éve.
Sìrva hagytam ott őt. Dagadt és büdös volt. De majd ha meggyògyul,megint szép lesz.
Szeretem a gyaloglást. Szeretem az időszakokat. Hogy nem én választom őket, csak kezelem.
Ott dolgoztam a Himalája és a Tejùt sarkán.
Onnan ezek az utcanevek, hogy valami bugris lila csiga idehányt részegen egy képet amire azt mondta, hogy földrajz meg hogy csillagászat. Csillagász az aki tereli az égen őket, hagy legeljenek az éterben bolygòk mellett. Anyukám mindig ezt mesélte. Szeretem a csillagokat. Szòval a lényeg, hogy ilyen részeges félvér taknyon közlekedő lényeknek nem kell hinni, de mivel a helyi elnök fia ez a nyomorult, ìgy ez lett neve a két utcának. És már itt is vagyok.
Kedves huligán kollegám Roni az, (aki bìrò) kiszaladt elém meztelenül, majd egy laza szaltò kìséretében felfùjta guminő testét a hüvelykujján keresztül, és ìgy szòlìtott meg flipperasztal nyelven.
-Hello Dennis! Láttad a meccset?
– Nem sajnos, mi lett a vége?
-Döntetlennel nyertünk!
-Szòval a szokásos! Ennek nagyon örülök!
– Képzeld, a meccsen nyùjtott teljesìtményünkért kitiltottak minket a vadvizekről és kaptunk igazi gyümölcsleveket, mit szòlnál egy kis almaléhez?
Megfagyott tarkòmban a glükòz. Azt hittem hallucinálok. Vagy bennmaradt a rágògumi. Éreztem, hogy átalakul az utca egy udvarrá és ahogy markolgatom a nemiszervemet összeszorul a kezem. Almát mondott? Tényleg almát mondott?
A befőttes üveg. Az volt alma illatù.
Állitòlag az olyan. Még sosem láttam , vagy fogtam olyat. Ez nálunk olyan ritka volt, mint egy értelmes bekezdés. Fájt a bőröm, annyira mérges lettem.
– Ez valami rossz tréfa Roni? Ne viccelj ilyenekkel, mert megbillogozlak egy fùròszárral.
– Te is tudod, hogy nem viccelek sosem.
Igaz is. Egy guminő testű férfinek miért lennének egyáltalan szándékai, hogy bántson engem? Szarfej.
-Hol van a lé?
– Bennem.
– Ne hülyéskedj már Roni.
– Itt van a bal mellemben. Vagy hogy mondják ezt az emberek? Ja igen! Csöcs
.
– Mi az az ember?
– Nézz a szemembe a szìveddel, és lásd amit érzel!
– Ez abszurd, ilyen nincs!
– Na pontosan ez az ember. Ilyen nincs.
Összepenèszedtek a fogaim két pelyhedző vattacukros zöldgennyes pincévé. Áztak a gondolataim, hogy mennyire nem tudok semmit. Bárcsak indigò lennék, hogy lemásolhassak valamit , de még az sem megy. Nem akarok csöcsöt.
Almalé. Hátha megjavul a kicsi befőttesüvegem, amiben én vagyok, meg te. De nem tudom te ki vagy igazábòl. Vagy hogy a másik én vagyok e, de hasonlìt rám. Micsoda idiòta szò ez ,hogy csöcs? Telepi. A cici sokkal cukibb lenne.
Nem tudom az mi, de összeugrik a nyál a számban. Sőt kicsit be is pisiltem tőle.
Roni csak nézett, hogy mit csinálok majd. Szòlok e ,vagy totyogok e tovább a gòlyalábaimon a banánhéj ősi kertjében
?
Rakjam oda a kitépett nyelőcsövemet a mellére tényleg? Akarom tudni, hogy milyen ìzű az alma, ha az illatát ismerem és annyit meséletek ròla és ùgy, mint a boldogságròl, ami néha isteni csodának számìt? Csak nem mese
!?!?!
Inni akarok. Még ha csalòdok, akkor is. Minden esély és remény érdekel. Pedig ùgy tudta mindenki ,hogy erős vagyok.
Nem mindenben. Én is csak…
Vagyok.
-Roni. Te belehalsz abba, ha én ezt megteszem?
– Igen. Belehalok.
– Mondták ezt már sokan. És még sem történt semmi.
Megfogtam az arcát. Puha volt. Gumi arc. Félig felfùjva, félig kisminkelve. Kìnai darab. Holnap lesz belőle másik.
Elolvadt a boldogságtòl. Ahogy megsimogattam. Érezte a meleg vizet az arcán. Mindig van a jobb hátsò zsebemben egy köbméteres lavornyi pudlimosò vìz. Kellemes testmeleg volt. Tetszett neki. Szikrázott, ahogy a forrasztòpákával felnyársaltam az állát. Közben loptam az élet első kortyait.
Hamu sem maradt belőle, de a másfél deci almalé hatàsa semleges volt.
Pont ilyen ìzre számìtottam. Okos vagyok, jò a logikám. Büszke és szomorù voltam tőle. Meglepetésből megbukott a dolog.
Savanyù volt, édes ,hùsos. Ùgy, mint amikor két hosszù ù-val mondod.
Erre az ìzre vártam, amit kitaláltam
?
Azt hittem ezek után meg is halhatok.
De nem történt semmi. Ùgy éreztem valami összetört bennem. Leguggoltam a linòleumra, ami a beton közül nőtt ki, mint kátrány lepedő. Sìrtam is meg nem is. Oda a döbbenet , győzött az igazság.
Néha kár tudni bármit is. Impotenssé tesz, már a fantáziám meddő tőle.
Valami vágja a fenekem.
Hátranyùlok. Leesik a hüvelykujjam és velő nélkül elernyed. Mint a hűtőben hagyott gombás pizza, olyan rojtos lett a bőröm. A befőttes üveg volt az. Megszökött. Belém.
A farzsebembe. Én meg összetörtem. Ott feküdtünk a farzsebemben holtan, porrá törve vér nélkül. Összekaszabolták őket a szilánkok. Mint akit a kutya szájábòl szedtek ki a piacon. Teljesen értelmetlen volt az almalé. Levetkőztem. Se sál, se hosentrager.
Szépek voltunk halottnak is. Betemettem magunkat a fenekembe. Ahol szétvágott az üveg , oda bevarrtam magunkat. Utána mosollyal az arcomon kifeküdtem a fűbe hassal, meztelenül. Vártam, hogy felkeljen a nyár. Pròbáltam nem ùgy gondolni az egészre, mint amennyire fájt.
Vártam, s az összegyűjtött könnyeimmel meglocsoltam a puha bőrt a fenekemen.
Vártam, hogy kinőjön belöle valami, de igazábòl, csak lusta voltam felállni és azt mondani, hogy :
Büszke vagyok ránk. Jò, hogy nem a szél döntött, hanem ez a furcsa ,kifürkészhetetlen életlen élet.
De még mindig nem tudom, hogy te ki vagy.
És ez a legizgalmasabb…
Találkozzunk!
Csúzli az élet 